Mesterházy vezeti az MSZP országos választási bizottságát
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje átvette a párt országos választási bizottságának irányítását Lendvai Ildikó pártelnöktől.
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje átvette a párt országos választási bizottságának irányítását Lendvai Ildikó pártelnöktől.
Telitalálat a Möbius-szalag, ha a szocialisták létfázisát akarjuk illusztrálni. A párt jelenleg újításképtelenül cirkuláló, zárt kör, amely folyton visszakanyarodik múltbéli önmagába. Ez még lehetne csupáncsak az ő baja. Probléma ott lesz belőle, hogy ezzel a demokratikus belpolitikai mezőnyben az utódpárt koránt sincs egyedül. Kongresszusi látlelet.
Török Gábor politológus blogjában a miniszterelnök-jelöltnek választott Mesterházy Attila első beszédéről ír.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az elmúlt nyolc évet vállalni kell annak hibáival és eredményeivel együtt, és fel kell építeni egy új baloldalt - Mesterházy Attila erről a Népszabadságnak adott interjújában beszélt. A Népszavának pedig úgy fogalmazott, az MSZP a kampányban határozottan rámutat majd a politikai riválisai hazugságaira, a szemfényvesztésekre.
„Csak álom ez talán. /S a boldogság után /Már holnap mostohán mered rám a valóság /Nem ébredek fel még.”--- a sajtó képviselőit a Meseautó slágere fogadta az MSZP szombati miniszterelnök - jelölő kongresszusán. A folytatás azonban már nem volt ennyire önironikus. Egy erőtől duzzadó, lelkes tagságot faggattunk a párt múltjáról és a jövőbeni kilátásairól.
Az MSZP szombatra összehívott és délelőtt hermetikusan elzárt kongresszusa 90 százalékos szavazattöbséggel fogadta el Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének - még a több órás beszédek és az ebéd előtt. A kongresszuson részt vett, de csak a hátsó sorokban ült Gyurcsány Ferenc - aki látványosan távol maradt az ünneplő pártelittől.
Az MSZP kongresszusa Mesterházy Attilát választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének szombaton, Lendvai Ildikó szerint nem lesz könnyű dolga.
Zárt ülésen dönt szombaton az MSZP kongresszusa a párt miniszterelnök-jelöltjéről, országos listájáról és választási programjáról - közölte az MTI érdeklődésére Nyakó István.
Csapatkapitányként harmonizálni, integrálni szeretne Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
A hétvégén az MSZP választmányának elsöprő támogatását megszerző és a borotvát gyermekei kezébe adó Mesterházy Attila már meg is kezdte hosszú kampányát - olvasható Török Gábor politológus tegnapi blogbejegyzésében.
Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltet simán jóváhagyta ugyan a szocialista választmány, ám tapintatosan elkerülték, hogy bármit is tisztázzanak az elmúlt évek gyászos szereplését illetően.
Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető szerint az MSZP-n belüli generációs együttműködésre, csapatmunkára, intenzív, "beleállós kampányra" van szüksége a pártnak. Az MTI értesülései szerint többek közt erről beszélt a szombati választmányi ülésen az elnökség által kormányfőjelöltnek javasolt politikus.
Kovács László volt MSZP-pártelnök támogatja, hogy Mesterházy Attila legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választáson.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltjére tesz javaslatot a párt választmánya az országos elnökséggel közösen szombaton. Az elnökség Mesterházy Attila frakcióvezetőt javasolja jelöltnek, s nagyon úgy tűnik, a választmány sem áll elő újabb jelölttel, mint 2004-ben.
Orbán Viktor egy miniszterelnök-jelölti vita lehetőségét firtató kérdésre azt válaszolta: „hol vagyunk még ettől, majd meglátjuk, messze van ez még”. Ennek kapcsán elmélkedik legfrissebb blogbejegyzésében Török Gábor arról, hogy sor kerül-e a disputára.
Tanulmányoztuk Mesterházy Attilának, a kormányfőaspiránsnak idézetekkel és közhelyekkel bőven teletűzdelt parlamenti felszólalásait, ám meg kellett állapítanunk, koherens világkép nemigen rajzolódik ki belőlük.
Az egyes pártok lehetséges kormányfőjelöltjei közül Orbán Viktor megválasztását támogatnák a legtöbben, Mesterházy Attilát pedig a legkevesebben – derült ki a Nézőpont Intézet novemberi, a Heti Válasz megbízásából készített felméréséből.
Mesterházy Attilát ajánlja miniszterelnök-jelöltnek az MSZP országos elnöksége a választmánynak. A keddi vezetőségi tanácskozásokon eldőlt: egy jelölt lesz, és az a jelenlegi parlamenti frakcióvezető.
Az MSZP országos elnöksége még a nap folyamán dönt arról, hogy kit ajánl miniszterelnök-jelöltnek a választmánynak - közölte Nyakó István szóvivő újságírókkal azt követően, hogy az elnökség kedden délelőtt megyei elnökökkel konzultált.
Topolánszky Ákos tanúkihallgatása betegsége miatt elmarad, az egykori Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium (GYISM) volt helyettes államtitkárát december elején hallgatja meg a bíróság - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró, a Zuschlag-per keddi tárgyalási napján Kecskeméten.